Az év amikor a mesterséges intelligencia beköltözött az otthonokba

Azt szoktuk mondani, a mesterséges intelligencia problémáknak két ága van: ami visszavezethető egy keresésre és ami még megoldatlan.
Már jó ideje szolgál bennünket a mesterséges intelligencia úgy, hogy észre sem veszi az átlag felhasználó, a google keresésekben, a személyre szabott reklámokban és termék ajánlókban vagy a játékprogramok ellenfelelinek intelligens mozgatásában.

Az év terméke az okos hangfal

Az idén az év termékei lesznek az intelligens hangfalak, elsösorban az Amazon Echo, de a Sonos Play és a Google Home is igyekszik meghódítani az otthonokat. Megjelenésükben legalább olyan fordulópont az idei év, mint az iPhone megjelenése volt az okostelefonoknak.


A jó beszédfelismerés részben annak is köszönhető, hogy 8 intelligens mikrofont építettek a 35-50€ között árult Echo Dot tetejére.

Az átlag felhasználó a robotporszívók elterjedésével szembesült először a mesterséges intelligencia domesztikálásával, az önvezető autók betörését egyelőre nem hiszi el, az iPhone Siri beszélgetőpartnerről pedig megtapasztalta, hogy jó játék de a megértési ráta nem éri el azt a küszöböt, hogy komolyan is vegyük.

Az okos hangfalak első pillantásra egy kábelmentes hangszórónak látszódnak, azonban könnyen megtapasztalható, hogy az otthoni számítógép interakció és tartalomfogyasztás meglepően nagy részét ki tudják szolgálni.
A készülék nevét szólítva egy viszonylag szűk parancskészlettel társaloghatunk a személyi asszisztenssel (jelenleg angolul vagy németül), azonban ennek a felismerési rátája meglepően jó, az átlag felhasználásá szempontjából már „elég jó“, míg a hasonló rendszerek eddig „nem voltak elég jók“, és a felhasználók hol derültek, hol idegösszeomlást kaptak tőlük.

Az Amazon minden szobába Echo-t ajánl, hogy bárhol kiadhassuk a parancsainkat és minden helységben szólhasson a szinkronizált zene vagy mindenkinek a sajátja a saját szobájában.

Az Echo-tól ágyból kérhetjük a villanykapcsolók állítgatását, ha a konnektor vagy az égőket kompatibilis eszközökkel látjuk el, ami kb. 4500Ft-os árszintet jelent.
Meglepően jó kiejtéssel olvassa fel az Amazon kínálatában levő 1,2 millió e-könyvet, vagy az általunk feltöltött PDF-eket és 42 000 hangoskonyönyvből is lehet választani (amit általában a szerző vagy előadóművész vett fel.)
Ugyanezzel a jó kiejtéssel válaszolja meg a azokat a kérdéseket, amire a Wikipediából vagy szótárakból megfelelő választ talál.
A kedvenc hírforrásaink összefoglalójával, az időjárásjelentéssel épp úgy boldogul, mint az egyszerűbb számtan példákkal. (Give me 3500 multiply 1,27).
Egyúttal meg lehet kérni, hogy az Echo-val rendelkező ismerőseinket hívja fel, és igen jó minőségű kihangosítóként működik.
Természetesen az Amazon Music zene és rádiókínálatát lejátszhatjuk, és kérhetjük, hogy magától kapcsoljon ki. „Sleeping timer to 10 minutes“.
Naptárbejegyzéseket, ébresztőórát, tetszőleges listákat is kezelhetünk vele, elindíthatjuk az Amazon Fire TV Stick-el vezérelt tévéket.


Az Echo Plus az átlagos zenehallgatási igényeknek megfelel és a nem Amazonos smart-home eszközöket is vezérli, kb. 45 ezer Ft. körül kapható.

Ha a parancs nem egyértelmű számára, csak a bizonytalan pontra kérdez vissza, esetleg megkéredezi, hogy délelőtti vagy délután kilenc órára gondoltunk.
Kombinált parancsokat is beállíthatunk, hogy egyetlen lépésben kapcsolja ki a tévét, a világítást és húzza le a redőnyt.

Úgy tűnik, hogy az okoshangfalak akár a felét is kiválthatják az otthoni okostelefonozásnak. Legalább is akkor, ha a felhasználók nem fogják a szobákban folyamatos hallgatozó eszközöket a privátszférába való betolakodásnak tartani.